Papírból készült ajándékok

sajátkezű ajándék: Rengeteg ötlet van saját kezű ajándék elkészítéséhez. Nézzünk néhányat. Könnyűszerrel csinálhatunk üdvözlőlapokat, ehhez nincs másra szükségünk csak egy fehér papírra, színes kartonlapokra, filctollakra vagy más színes ceruzára vagy zsírkrétára illetve egy tompa hegyű ollóra. Ha szeretnénk, hogy kiugorjon egy kép a lapból először is vegyük elő a fehér papírt és hajtsuk félbe. Ezek után vágjunk ki egy kb. 3 cm széles feleolyan hosszú csíkot, mint az alaplap és hajtsuk félbe ezt is. A félbehajtás hatásosabb, ha a körmünkkel végighúzzuk azt az élt. Szétnyitjuk, megfordítjuk majd a végét 1-1 cm szélességben beragasztózzuk. Elővesszük a nagy alakú lapunkat, lefektetjük a beragasztózott csíkot pedig függőlegesen ráillesztjük, úgy hogy az élek egybeesenek. Rajzoljuk egy szép színes képet, amiveleltakarhatjuk a csík alsó felét majd ezt is ragasszuk rá. Ráírjuk az üdvözlést és már készen is vagyunk.
Névkártyákat is készíthetünk, vágjunk ki egy téglalapot, hajtsuk félbe és az elejére írjuk fel az ajándékozott nevét. Cukorkáspapírt vagy színes selyempapírt is ragaszthatunk a betűk közé, vagy akár mintákat is kirakhatunk belőlük. További ötletek lehetnek a kapcsos lapok, ezeket miltonkapoccsal erősítjük a kivágott részeket a lapok megrajzolt ábráihoz. Például egy nyuszi testéhet kapoccsal rögzítjük a füleit. A kapcsoknak előbb persze lyukat kell fúrni. Fényképekből is vághatunk ki és ezehet ragaszuk aztán fel a lapra, melyet akár körbe is rajzolhatunk egyéni elképzelés szerint.
Papírból rengetegféle ajándék ötletet elkészíthetünk. Ha szeretünk olvasni , készítsünk magunknak vagy akár szeretteinknek egyedi könyvjelzőt. vegyünk elő egy papírlapot és rajzoljuk körbe a kezünket. Értelemszerűen, ha valaki jobbkezes akkor a balt és fordítva. Ügyeljünk a szép határozott vonalakra. Ezután szépen színezzük ki, arcot is rajzolhatunk bele vagy nonfiguratív sormintát ízlés szerint. ha elkészültünk óvatosan vágjuk körbe ügyelve a vonalakra, majd ragasszuk rá hátoldalával egy színes papírcsíkra. ha jobbabn kedveljük az állatokat hernyót is rajzolhatunk vagy bármely más lényt. Arra figyeljünk, hogy a könyvnél hosszabbra sikerüljön, hogy ki tudjon lógni belőle. Fel is öltöztethetjük.
Papírból további ötlet lehet anyukánknak vagy nagymamánknak egy tűtartó. Készítsünk üdvözlőkártyát kartonból a már fent említett módon. rajzoljunk rá valami színes mintát, teszem azt egy pillangót, majd hajtsuk félbe, hogy ki lehessen nyitni. A belső felére ragsszunk egy kis vászondarabkát, amibe majd a túket lehet helyezni. Üdvözlő sorokat is írhatunk bele, hogy még személyesebbé tegyük. Vagy testvérünknek egy félbavágott műanyag palackból vagy pohárból alkothatunk ceruzítartót, ha bevonjuk színes csomagolópapírral. A lehetőségek tárháza végtelen, csak merjünk nagyot alkotni!

Köszönjük, hogy az idejét rááldozta és elolvasta a sajátkezű ajándék cikket.

Képek






Oldalak

    Képek






    Oldalak